Hosszú interjú….

Rozgonyi Péter

Az ország egyik legjobb hangmérnöke.

- Történelmi neved van: a híres Rozgonyiak leszármazottja vagy?

- Édesapám kutatta a család történetét és felállította a családfát is, van köt?dés a történelmi famíliához. V. György angol királyig vezette vissza a családunk történetét, de nem emlékszem a részletekre, habár a családfa er?sen megfakult, kinyomtatott példánya nekem is megvan.

- Mikor, milyen családban és hol születtél?

- Budapesten, 1959. július 1-én. Édesapám nagyon összetett személyiség: több diplomával rendelkez? villamosmérnök, mellette zeneszeret?-és ért? ember volt. Er?teljes m?szaki beállítottságú, de komoly humán m?veltség? emberként emlékszem rá. Komoly m?vészek tartoztak a baráti köréhez, a testvérbátyja, Rozgonyi Iván író, az anyai nagymamám m?fordító volt, sok nyelvb?l fordított. Iván fia, Ádám a mai napig televíziós rendez?ként ismert. Miel?tt apám a munkahelyén találkozott édesanyámmal, már volt egy házassága, van egy féltestvérem, a bátyám, Rozgonyi Gábor, aki megadta annak idején a végs? lökést ahhoz, amivel máig foglalkozom. Kés?bb a szüleim elváltak, én anyámmal maradtam, de rengeteget lógtam apám nyakán is. Sulis koromban zenéltem, de az iskola vége felé még nem igazán tudtam, merre tovább. Doboltam és harsonán játszottam. Egyikr?l sem éreztem, hogy komolyra fordulhatna a kés?bbiek folyamán. A dobot azért szerettem, mert a rockzene mindig közel állt hozzám. A west coaston[1]szocializálódtam, de természetesen a Deep Purple[2]és kortársai is nagyon megérintettek. A bátyám is, mint én, hasonlóan er?teljes m?szaki beállítottságú, játszott hangszeren is, bár már akkor jobban érdekelte ennek a technikai része. A Kati és a Kerek Perec[3]együttes technikusa lett és ez id?ben szinte egybe esik a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat Rottenbiller utcai stúdiójának korszer?sítésével. Világszínvonalú technikát építettek be és talán az egyik els? felvétel a vadiúj berendezésekkel éppen a Kati és a Kerek Perecnek készült, az els? nagylemezük 1979-ben. Akkoriban még azt sem tudtam, merre állok arccal, hogy egyáltalán mivel szeretnék foglalkozni az életben, de éreztem azt, hogy a zenélés – bár nagyon jó dolog -, de hobbynál sosem lesz több. Érdekelt a zene, de mellette a hozzá kapcsolódó minden más is, ami a zene el?állításával technikailag kapcsolatos, éppen ezért a M?szaki F?iskolára jártam. Egy nap a bátyám megkérdezte, van-e kedvem benézni vele a stúdióba. Innent?l csak arra emlékszem, hogy letámasztott engem egy sarokba és mondta: itt álljak és kussoljak, ne zavarjak senkit, nézel?djek. Olyan szinten ejtett rabul ott engem mindaz, amit láttam: a hatalmas, sok csatornás MCI kever?pult, a stúdiómagnó a kétcollos szalaggal, hogy valósággal megbabonázva álltam ott: mi történik itt, hiszen ez varázslat! Aztán kis id? múlva szólt a bátyám, hogy most léc, húzzak haza, én meg, ahogy mentem le a lépcs?n, azon tanakodtam, hogyan lehetne ehhez az egészhez közel kerülni. Ki volt írva egy ajtóra, hogy „Stúdióvezet?”. Gondoltam, bekopogok. Így is tettem, köszöntem, bemutatkoztam és azt mondtam, hogy én itt akarok dolgozni, mire ?, hogy hát ez nem teljesen így m?ködik… Lényeg, hogy addig er?sködtem, hogy úgy mentem ki az épületb?l, hogy felvettek segédmunkásnak. Nem érdekelt engem, mit takar a munkakör, ott akartam lenni a hatalmas stúdióban az óriási feljátszóval, változtatható akusztikával. Oda minden további nélkül befért egy komplett szimfonikus zenekar. Az volt az els? feladatom, hogy az érkez? zenekaroknak segítettem bepakolni. Olyan munkakör létezett még akkoriban, hogy „termes/magnós”, de engem csak az érdekelt, hogy ott lehessek. A termes a berendezésért volt felel?s, a magnós valójában a hangmérnök keze alá dolgozott a magnó beállásával, kezelésével, a szalagok bef?zésével. Gyakorlatilag asszisztensként. Teljesen magával ragadott és beszívott ez a világ. Nem csak pop vagy rock felvételek készültek itt, hanem Kocsis Zoltán[4], az Állami Hangversenyzenekar Ferencsik Jánossal[5]vagy vers és meselemezek is. Örvényszer?en szippantott be engem harmadéves f?iskolásként. Tudtam, hogy engem nem érdekel semmi más, én ezt akarom! Persze a kever?asztal mögé szerettem volna kerülni, utána is jártam, hol képeznek hangmérnököket, de akkor Magyarországon még sehol nem tanították ezt a fels?oktatásban. Hivatalosan m?szaki egyetemi végzettséggel lehetett valaki hangmérnök. Id?m sem lett volna kihagyni mondjuk öt évet a tanulás miatt, hogy tessék engem megvárni, majd jövök! Akkor kimaradtam volna például a klasszikus Edda M?vek[6], a Dinamit[7], a Neoton Família[8], az Állami Hangversenyzenekar, Kocsis Zoltán és sorolhatnám a legnagyobbakat – felvételeir?l?

- Zeneiskolában is tanultál?

- Igen, és autodidakta módon is. A bátyám levetett dobszerkóját megörököltem és azon kezdtem el dobolni. A zeneiskolában a harsona volt a hangszerem. Játszottam iskolai zenekarokban is, nagyon jó, hogy megismerkedtem a kottával és a zenei szakkifejezésekkel, aminek akkor még nem éreztem a jelent?ségét, viszont mind a mai napig nagyon hálás vagyok érte.

- Mikor fújtál bele utoljára harsonába?

- Nem tudom megmondani, és azt sem, hogy mikor ültem dob mögött.

- Lemezgy?jt? voltál?

- Figyelj! Azt elmondani nem tudom, mennyire! Állandóan apám nyakán lógtam, ? segített lemezekhez jutni, építettünk hangfalakat, buheráltam vele a különböz? lejátszó-eszközeimet, segített ezeket beszerezni is, szalagos és kazettás magnókat. Mindig a hangzás volt számomra a legfontosabb.

- Milyen berendezéseid voltak?

- Végigjártam a teljes szortimentet, ami fellelhet? volt az országban: a lengyel Grundig-licensz Unitra magnó, a csehszlovák Tesla mono, kés?bb a sztereó változatai, de volt lemezjátszóm is, el?ször Tesla, aztán a japán gépek: Akai, Panasonic, majd az Orion és a Videoton hi-fi tornyok, mindegyikb?l volt nekem is. Mind a mai napig a hangfal a leggyengébb láncszem, nekem abból is volt sok, a saját építés?t?l kezdve a gyáriakig. Arra is emlékszem, hogy az els? Pioneer CT-506-os kazettás deckemre hogyan spóroltam össze a pénzt, 8500 Ft-ba került akkoriban. Óriási min?ségi javulást jelentett az el?z? magnóimhoz képest. Mindig a jobb hangzást kerestem, állandóan állítgattam a magnó fejét, teszteltem a különböz? kazettákat. Visszatérve a lemezekre: a Vörösmarty téri lemezszalonban lógtam állandóan, akkor még nem tudtam, hogy fölötte székel a magyar Hanglemezgyártó Vállalat és az Országos Rendez? Iroda, meg az Interkoncert. Kés?bb aztán rengeteget jártam oda, fel az emeletekre a páternoszterrel, ORI-büfé, lemezgyári irodák, egyebek. Nagy szerencsémre édesanyám kiderítette, hogy él egy rokonunk Németországban, akivel felvettük a kapcsolatot és én semmi mást nem kértem t?le, csak azt, hogy küldjön nekem lemezeket és zenei szaklapokat. A magazinokkal és bennük a poszterekkel az iskolában akkora király voltam, hogy az elképzelhetetlen! Amikor megkaptam az Omega[9]: Time Robber cím? lemezét (ami itthon Id?rabló címmel jelent meg kés?bb), bevittem a suliba a borítóját, elájult mindenki! Nagyon sajnálom, hogy mára szinte nincs is fizikai hanghordozó, mert én a borítókat hetekig-hónapokig tanulmányoztam. Azóta is megvan minden vinyl (nem bakelit!) lemezem, meg az összes CD-m, mert a gy?jteményem számomra mindig fontos volt.

- A nevedet el?ször a Hobo Blues Band[10]: Vadászat[11]cím? lemezén olvastam, ahol a közrem?köd?k között külön köszönetet mondtak neked. Játszottál más lemezeken is, nem kizárólag a hangmérnöki teend?ket végezted?

- Itt utalnék vissza arra, hogy mib?l maradtam volna ki, ha bevállalok öt év egyetemet, hiszen akkor el kellett döntenem, hogy maradok a stúdióban vagy visszaülök az iskolapadba. Kimaradtam volna a lemezkészítésb?l, ennek az egésznek a lényegéb?l! Így benne voltam a f?sodorban. Ahogy bekerültem a stúdióba segédmunkásként, azonnal, hihetetlenül nyitottan fogékony voltam mindenre. Lestem mindent, mert baromira érdekelt ez az egész.

- Engedték a kollégáid?

- Engedték, ami nagyon-nagyon fontos mozzanat az életemben, mert látták rajtam, hogy használható vagyok. Egyre közelebb engedtek a fontosabb dolgokhoz: rám bízták a mikrofonozást, aztán észrevettem, hogy már nem is ellen?rzik, hova teszem ?ket. Megtanultam mindent, mert ellestem t?lük. Meg akartam tanulni! Nagyon fontos: mindent el is magyaráztak. Ott ismerkedtem meg azzal a két hangmérnökkel, akik a kés?bbi éveimet meghatározták: Dobó Ferivel, aki a Neoton Família lemezeit készítette és Kálmán Sanyival, akinek nem is tudom, milyen hosszú ideig ültem a nyakán. ? készítette például az István, a király[12]eredeti hanganyagát. Ezekt?l az emberekt?l én irgalmatlanul sokat tanultam. Elképeszt?en sokat! Dobó Feri sajnos már nem él, Kálmán Sanyi mind a mai napig a Madách Színház vezet? hangmérnöke. Vele tartjuk a kapcsolatot és nagyon jól esett pár hónapja, hogy megírhattam neki: mennyi mindent tanultam t?le!

- Kik dolgoztak akkoriban még hangmérnökként?

- Zakariás Pisti, aki szintén nagyon fiatalon került oda. Juhász Pisti ugyan az volt, mint én akkoriban: termes/magnós.

- Milyen volt a technikai felszereltség nemzetközi viszonylatban akkor?

- A Rottenbiller utcai stúdió a korszer?sítést követ?en a világ legszínvonalasabb berendezéseit kapta: sok sávos Studer magnó, MCI kever?pult, ami nem az SSL vagy a Neve, hanem ezek alatt egy árkategóriával, de sok zenész pont azt a hangzást szerette, például a Bee Gees vagy Phil Collins, akinek otthon egy éppen olyan üzemelt a házi stúdiójában. Amikor én a stúdióba kerültem, a klasszikus, legendás eszközöket, mint például a Telefunken kever?pultot és társait már levitték a pincébe. A felújításkor zseniális mikrofonparkot vásároltak, olyat, amire ma is csorgatja a nyálát minden hozzáért?: Neumann U 47, U 87, KM 84, KM 86, stb. Egy szimfonikus zenekari felvételhez gondold el, hány mikrofon szükséges! És volt is, mindenb?l, sok. A Rottenbiller utcában a felvételkészítés minden egyes szegmensébe beleszagoltam és nem tudok kell?képpen hálás lenni a sorsnak, hogy ez így alakult!

- Hogyan kerültél át Törökbálintra?

- Úgy, hogy a Hungaroton nagy fába vágta a fejszéjét: eldöntötték, hogy nyugati mintára létrehoznak egy olyan stúdió-komplexumot, ami Budapest határán kívül lesz, alkotóm?helyként is funkcionál, technikailag pedig a kor legszínvonalasabb eszközparkjával rendelkezik, figyelembe véve az akkori Cocom-listát[13]. Azt hiszem, Bors Jen? találta ki és verte keresztül akkor a pártvezetésen, hogy a Hungaroton létrehozhasson egy olyan stúdiót, ahol világszínvonalú felvételek készülhetnek. Törökbálinton találták meg az ideális helyszínt egy kétszáz hektáros ?szibarackos közepén álló kastélyt, ott hoztuk létre a „P” Stúdiót. Az sem érdekelte ?ket, hogy milyen gazdasági formában üzemeljen, akkor már a GMK[14]-k világát éltük. Dobó Ferit bízták meg a törökbálinti stúdió vezetésével. Szabad kezet kapott az egész kitalálására és üzemeltetésére. Kapott egy pénzügyi keretet, amit erre fordíthatott. Biztos vagyok benne, hogy ez így is történt, nem zsebekbe vándoroltak összegek, hanem minden fillért a stúdióra költött. Létrejött egy modern stúdió Törökbálinton, a legkorszer?bb, „ház a házban” építészeti elv alapján három tökéletesen szeparálható akusztikus helyiséggel, nagy technikai helyiséggel, pihen? szobákkal. Az volt a terv, hogy építenek vendégszobákat is, hogy az alkotás teljes idejére kiköltözhessen akár az egész zenekar, ne ingázzanak a város és a stúdió között, hanem elszeparáltan tudjanak jó min?ség? felvételeket készíteni. Telefon sem volt, csak CB rádió. Akkor vették a fejükbe a Hungarotonnál, hogy ?k mindenképpen világsztárt akarnak, ez az egész annak a jegyében jött létre. (Sajnos nem lett sohasem világsztárunk az ismert okok miatt, de a törekvés megvolt.) Támadt ellenszél is, mert a pártfunkcik arról siránkoztak, hogy bordélyházat akarunk ott üzemeltetni. Bors Jen? erre azt válaszolta, ha ett?l jobbak lesznek a magyar felvételek, akkor csináljanak bordélyházat! El?fordultak persze ott érdekes sztorik, de igazából ez a rock & rollból adódik els?sorban. Mivel Dobó Feri teljesen szabad kezet kapott, ragaszkodott hozzá, hogy olyan munkatársakat választ, akikben megbízik, akik olyan szint? munkát végeznek, amire az egész alapíttatott. Kálmán Sanyit, Ottó Tivadart és engem kért fel els?ként, kés?bb csatlakozott Küronya Miki, így, mi öten kezdtük a munkát a szó szoros értelmében: éjt nappallá téve mi húztuk be a kábeleket, forrasztottunk, összeállítottuk az egészet. Feri választotta ki a berendezéseket és eszközöket, például a hatalmas, 48 csatornás MCI pultot is.

- Milyen érzés volt azt kicsomagolni?

- Hátborzongató! Juj, még most is, ahogy visszagondolok rá!  Mi voltunk a névadói, azért lett P Stúdió, mert kifejezetten popzenei felvételek megalkotására hozták létre. Ezért nyerte el a keresztségben a „P Stúdió” nevet. Nem túl elmés, de megfelelt.

- Mennyi id?t töltött egy zenekar a felvételekkel és a keveréssel egy nagylemez esetében?

- Attól függ?en, hogy az MHV erre mennyi id?t biztosított számukra. Harminc-negyven napot általában. A harminc nap volt a minimum. Minden áldott nap kimentünk, mert nem aludtunk ott, folyamatosan dolgozott a stúdió két, s?t, három m?szakban. El?fordult, hogy éjjel kett?re mentem és reggel kilencig dolgoztam. ?rületesen pörgött a stúdió. Meg kell, hogy mondjam: nagyon-nagyon békén hagytak minket! Senki nem háborgatott bennünket, az volt a lényeg, hogy a végeredmény jó legyen. Dobó Ferinek azt mondták, hogy nem ártana, ha a stúdióvezet? belépne a pártba, hogy békén hagyjanak minket. Pjt.[15]-ként m?ködtünk, akkor kezdtem el olyan fizetéseket kapni, amelyek az átlaghoz képest az akkor utopisztikusnak t?nt, de a folyamatos kijárást saját kocsival finanszírozni kellett. Mai viszonylatban amúgy nevetséges összegnek számított. Számunkra nem az anyagiak jelentették a lényeget, hanem az, hogy békén hagytak minket, engedtek kísérletezni, olyan eszközöket tettek a kezünk alá, amikkel lehetett is dolgozni. Abban az id?ben a magyar pop-rock zene ebben a térségben abszolút hegemóniát élvezett. Minden borítón három nyelven írták ki az infókat, magyarul, angolul, oroszul, a környez? országokban mindenhol lehetett kapni a magyar lemezeket. Irgalmatlan jó dolgokat készítettünk, még mai füllel hallgatva is. Például a Hobo Blues Band: Vadászat cím? albuma, vagy az István, a király.

- Melyik volt az els? lemez, amit önállóan készítettél?

- Már a Rottenbiller utcában sikerült közel férk?zni a dolgokhoz, ami aztán Törökbálinton minden képzeletet felülmúlóan jól alakultak. 0-24-ben ontottuk a lemezeket. Látástól vakulásig dolgoztunk. Jöttek küls?s kollégák is, mint Kiss Pista és Lakatos Gabi a Magyar Rádiótól vagy Kovács Gyuri a MAFILM hangmérnöke. Hétvégeken is. Azt sem tudtam abban az id?szakban, milyen nap van éppen. Ha valaki megkérdezte, mindig azt feleltem, hogy csütörtök. Nekem valami miatt mindig csütörtök volt. Olyan küls?s kollégák is jöttek, akik nem voltak olyan maximálisan magas szint? szakemberek, mint akiket az el?bb említetem. Nekik segíteni kellett. Akadt köztük olyan is, aki ájultan feküdt a kever?asztal alatt, mert elfogyasztotta a magnetofonok fejét tisztítandó 96 %-os alkoholt. Helyettük el kellett végezni a feladatot. Az els? önálló munkám egy Dolly Roll kislemez volt, az 1986-os mexikói futball világbajnokság indulója, mármint a magyar válogatotté. Figyelj: az volt életem els? önálló munkája, mai füllel hallgathatatlan! Botrány! Minden hibát elkövettem, amit egy kezd? elvéthet. Stílusidegen dolgokat használtam. Meg akartam mutatni! Ez úton is elnézést kérek az érintettekt?l. Soha többé nem is dolgoztam velük önállóan. Nyilván nem ezért kapott ki a magyar válogatott az oroszoktól Irapuatoban 6:0-ra. Néha kénytelen vagyok szembesülni a dallal, mert az internet nem felejt, elrettent? példaként bemutatom a tanítványaimnak. Minden hibát elkövettem, amit?l óvok minden kezd?t, ám természetesen mindenki elköveti majd ugyan ezeket. Ezt követ?en lavina-szer?en indult be a pályafutásom. Felsorolni sem tudom, ki mindenkivel dolgoztam, kapásból néhány név: Edda M?vek, Sz?cs Judith, Dolly Roll, Exotic, Vincze Lilla, Pál Utcai Fiúk, Balázs Fecó, Senator, Els? Emelet, Step, Balkan Tourist, Modern Hungaria, Plexi és Frutti, Szandi, Ladánybene 24, Pa-Dö-Dö, Pierrot, FLM, No, Bon-Bon, Hobo Blues Band, Pál Utcai Fiúk, Európa Kiadó, Karácsony János, Szekeres Tamás, Pokolgép, Ossian, Moby Dick, Sing-Sing, Akela, Southern Special, Hungarica, Markos György, Zsoldos Béla, M.É.Z.,  Demjén Ferenc, Szakcsi-Vukán, Irigy Hónaljmirigy, Ernyey Béla, Ganxsta Zolee és a Kartel, Bródy János, Koncz Zsuzsa, Horgas Eszter, TRB, Karthago, Szigeti Ferenc, Magyar Atom, Dés László, Black Out, Nyers, Gerendás Péter, Anna and the Barbies, Unisex, Harcsa Veronika, Lovász Irén, Kowalsky Meg A Vega, Firkin, F.O. System, Sex Action, OK, Marathon, TRB, Mobil Mánia, BJO, MAO, Tóth Vera, Mystery Gang, Beatrice, Finucci Bros., Örökség, Tóth Reni, stb., elnézést kérek mindenkit?l, akit kihagytam, hiszen kb. 600 lemezt csináltam eddig,  és manapság is aktívan dolgozom. Mind a mai napig szinte válogatás nélkül elvállalok mindent, csak legyen benne valami érdekes kihívás, ám ez nem elvtelenség a részemr?l, hanem számomra az jelenti a feladatot, hogy jót hozzak ki a nyersanyagból, akármilyen is az.

- Akkoriban a m?vészek megválaszthatták azt, hogy mely stúdióban és kivel dolgoznak a lemezükön?

- Igen. Másrészt a törökbálinti stúdió a méreteinél fogva alkalmatlan volt nagy létszámú zenekarok számára hangfelvételt készíteni, kifejezetten popzenei stúdiónak hozták létre. A Rottenbiller utcában én már mindenbe beleszagoltam, a szimfonikus zenekartól kezdve a verslemezeken át a mesefelvételekig, de Törökbálinton már csak pop és rockzenével foglalkoztunk. de azoknak minden szegmensével. Arra az id?re nagyon beérett a szorgalmam, mert bizony, azt mondták a zenekarok, hogy én ezzel és ezzel a hangmérnökkel akarok dolgozni és gyakran választottak engem. Ebben a Lemezgyártól szabadságot kaptak, a m?vészek választhatták meg a szakembereket. Úgy gondolom, ez emberi és ízlésbeli tulajdonságokat figyelembe vev? döntés volt részükr?l. Egy el?adó-hangmérnök kapcsolat mély bizalmi viszony.

- Magánemberként, mint zenerajongó, tudsz elfogulatlanul, csak a zene élvezete miatt lemezeket hallgatni, vagy a hangmérnök munkáját figyeled már jobban?

- Kétféleképpen hallgatok zenét: zenehallgatóként akkor, ha autózom vagy edzek, akkor befogadóként élvezem a zenét, mint bárki más. El?fordul, hogy ilyenkor valami felkelti a figyelmemet és elkezdem boncolgatni. Amikor a törökbálinti stúdió beindult, akkorra már a legális hanglemezcsatornák is hozzáférhet?vé tették a frissen megjelent nyugati lemezeket, például Németh Oszi[16]Fonográf hanglemezboltja és a többi kis maszek üzlet. A P Stúdió ötf?s csapatából nekem volt egy olyan feladatom a többi mellett, hogy hajtsam fel az aktuális kurrens lemezeket. Odafigyeltünk arra, hogy a nemzetközi szakma csúcsa mit képvisel, mik a trendek, merre tart a fejl?dés. Rendszeresen jártam Németh Oszihoz, mert kaptam költségkeretet, amib?l folyamatosan vásároltam a frissen megjelent nyugati lemezeket, így létrehoztunk egy kis archívumot. Ha valaki szeretett volna fejl?dni, új hangképeket tanulmányozni, hazavihette az új lemezeket alaposan kielemezni. Ezt a szokást én a mai napig tartom. Ahogy vannak a folyamatosan változó zenei divatok, úgy ez a hangzásban is tetten érhet?. Az egész egy körforgásként m?ködik, ahogy az öltözködésben is vannak újra felbukkanó darabok, a hangzásban is, csak átalakulnak egy kicsit. Végül is nincsen semmi új a Nap alatt. Ezeket a változásokat a mai napig figyelem. Gyakran beülök a stúdióba és meghallgatok egy új felvételt, elemzem, hogy mit miért és hogyan csináltak a külföldi kollégák. Mennyire és hova tolódnak el az arányok az egyes hangszerek és szólamok tekintetében.

- A nyugati lemezborítókon olvasható, hogy ki volt az adott album producere, hangmérnöke, a hangmérnök asszisztense, melyik stúdió(k)ban vették fel, mennyi ideig tartott a felvétel, hol keverték, ki és hol masterelte. A magyar lemezborítókon lényegesen kevesebb információ található. Nálunk nem így m?ködik a lemezfelvétel folyamata?

- Alapvet?en de, viszont bizonyos feladatkörök összecsúsztak. Amikor elkezdtem dolgozni a Rottenbiller utcában, akkor még volt a hangmérnök mellett zenei rendez?. Ez a munkakör kb. a zenei producernek felel meg. Odafigyelt a pontosságra, a tiszta hangokra, harmóniákra, hangszerelésre. Kifejezetten magas szinten képzett zenei szakemberek voltak. Kés?bb a hangmérnöki és a zenei rendez?i munka összeért. Itt tartom nagyon fontosnak megjegyezni azt, milyen fontos, hogy egy hangmérnök korábban tanult-e zenét. Szerencsére én tanultam, mert elérkezett az a pillanat, amikor egy személyben kellett minden munkakört ellátni: átlátni és odafigyelni egyszerre a felvétel technikai és m?vészi részére is. Óriási el?nyben vannak azok, akik ezt a kett?t ötvözni tudják. A mostani hangmérnöki/hangmesteri képzéseken résztvev? fiataloknak már eleve így, komplexen kellene oktatni a tudnivalókat. Magam is tanítok és az a tapasztalatom, hogy azokból a növendékekb?l lesz a legjobb hangmérnök/hangmester, akik maguk is zenélnek és értik is a zenét. Visszatérve: Törökbálinton én már általában zenei rendez? nélkül dolgoztam. Sokat segít, ha akad a zenekarban egy zeneileg meghatározó egyéniség, aki megmondja, minek hogy kell történni. Ebben mindig partner voltam/vagyok. Sokszor teljesen rám bízták a dolgot.

- A hangrögzítés technikai háttere milyen meghatározó csomópontok mentén változott a pályafutásod során?

- Amikor indult a pályám, már a soksávos rögzítés m?ködött: 16, 24, kés?bb sokkal több sávon történt. Volt olyan, hogy szinkronban futott két magnó, ott már 40 sávot lehetett rögzíteni az analóg eszközökön. Abban az id?ben minden zenekar hihetetlenül felkészülten érkezett a stúdióba. (Nem akarok senkit megbántani, de ma sajnos nem mindig ez a helyzet.) A régi csapatok feljátszották a m?veket és az akkor úgy maradt. Nem volt lehet?ség utólagos javítgatásokra, mint ma, a hihetetlen technikának köszönhet?en. Kicserélni volt mód bármit, de azt akkor újra fel kellett játszani. Ám azt, hogy egyik helyr?l kiveszem a jó periódust és bemásolom máshova, nem m?ködött. A pontatlan ritmust sem lehetett gépekkel feszesre húzni. Magyarul: ha Törökbálintra kijött egy zenekar, el?tte úgy felkészültek, hogy az példaszer?, és presztízskérdésnek tekintették, hogy minél kevesebb megállással játsszák fel a szólamaikat. Azok számítottak profi zenésznek, akiknél annyi ideig tartott a felvétel, mint a nóta. Egy érdekeség: sokat dolgoztam az Els? Emelet és az Exotic zenekarokkal. Nem rivalizálás folyt köztük, hanem kijártak egymás felvételeire és segítették a másikat hangszerrel, egyebekkel. Manapság ez nem nagyon jellemz?. Azért szeretek öreg, rutinos rókákkal dolgozni, mert bennük még él ez az igény. Nem ölte ki a technika fejl?dése azt, hogy ?k akarják hangról-hangra feljátszani a dalaikat, nem a hangmérnökt?l várják, hogy húzza be azokat valahonnan. Vagy az énekeseknél: hadd énekeljem fel az összes refrént, mert más lesz picit, mint az el?z?, és ne ismételjük meg az els? verziót, ahányszor kell, hogy legyen benne feeling. A következ? állomás a technika fejl?désében akkor köszöntött be, amikor megjelentek a programozható hangszerek. Nem els?sorban a szintetizátorokra vagy a samplerekre gondolok, bár az Emulator 1-r?l is mesélhetnék, mert az volt az els? olyan hangszer, amellyel mintát lehetett venni, nagy floppyn tárolni és a klaviatúrán megszólaltatni. Mondanom sem kell, mindenkinek az volt az els? dolga, hogy beleböfögött és egyéb malacságok. Aztán jöttek az akusztikus dobhangot már egész jól megközelít?, programozható dobgépek, mint a Linn drum. Törökbálinton mi a mai értelemben vett computer-technológiával még nem találkoztunk. Amikor megjelentek az els? midis hangszerek, tehát azok a szintetizátorok, amelyeket a midi technológia révén össze lehetett kötni egy összetettebb hangzásért, jött a Commodore 64 és a ZX Spectrum, de az igazi áttörést a Panta Rhei[17]zenekarból ismert Szalay-testvérek Musix 81 zenei számítógépe jelentette. Világszabadalom lett a találmányuk és egy híres amerikai cég azonnal rácsapott és megvásárolta.

- Mekkora terhet rótt rátok, hogy egy-egy ilyen új technológiát A-tól Z-ig meg kellett tanulni, folyamatosan frissíteni és készség szintjén használni?

- A fejl?dés sosem áll le, máig folyamatosan tanulunk. Véleményem szerint mára a technika ilyen ütem? fejl?désének megvannak a káros hatásai, de akkoriban ezt még nem éreztük. Mikor megjelentek a gépek, szívesen fogadtuk ?ket, az más kérdés, hogy egy dobos hogy élte meg azt, hogy helyette a Linn drum szólt a lemezükön. Vagy amikor megjelent a Simmons elektromos dob, Michel[18]azonnal vett egyet és az Els? Emelet lemezein azokat csattogtatta, hiszen a Duran Duran[19]és a Kajagoogoo[20]is azt használta. Akkoriban ez volt a dobhangzás-divat. Aztán a basszusgitárosok látták a kárát a fejl?désnek, mert a dobok után jöttek a szintetikus basszusok. Ezek nem a basszusgitár hangját imitálták, hanem hoztak egy újfajta hangzást. Aki nem akart lemaradni, azt használta. Minden, ami a nemzetközi piacon hallható volt, megjelent a magyar lemezeken is. Naprakészek voltunk abban az id?szakban a technikai világszínvonallal. Mi az id?vel álltunk hadilábon. Mai ésszel nehezen felfogható, hogy harminc nap állt rendelkezésünkre, hogy elkészítsünk egy lemezt. Manapság ez soknak t?nik. A dalok keverését is egy m?szak alatt kellett megoldani: reggel bementünk és este hatra kész kellett lenni mindennel, mert jött egy másik zenekar és széttúrták a pultot. Akkoriban nem állt még rendelkezésre olyan technika, hogy abbahagyod a munkát és másnap ugyan onnan folytatod. Másnap egy másik számot kevertünk már. Egyszer Sir George Martin[21]is meglátogatott minket egy angol delegációval. Nézegetett, kérdezgetett, mondtam neki, itt ez a dal, reggel kezdtem keverni, ennyi id? telt el azóta, most itt tartok, mert estig be kell fejezni. Erre ?: „ja, hát ennyi id? alatt mi egy perg?dob-hangzást sem állítunk be!”. A nyugati minta, amelyet követni szerettünk volna, esetenként akár egy egész éves, vagy még több ideig tartó munka következménye volt. Nem sürgette ?ket az id?, hiszen a világpiacra dolgoztak. Vissza-visszatértek akár többször is egy-egy dalhoz, vagy hangzáshoz. Mi soha nem a világpiacra dolgoztunk, bármennyire is az volt a cél. A Neoton Família több stúdióid?t kapott, ?k akár két hónapot is dolgozhattak a stúdióban. Az LGT is, de például a KFT csak harminc napot, a Moby Dick meg egy hetet, keveréssel együtt. Manapság más a dolog, mert ha egy csapat egy jó stúdióban készít egy felvételt, ami nélkülözhetetlen amúgy, az utómunkával már elbíbel?dhetnek. Én úgy dolgozom, hogy egyszerre három-négy dolgot munkával foglalkozom, amikor megunom az egyiket, el?veszem a másikat, harmadnap meg folytatom az els?t, ahol abbahagytam. A h?skorban ez nem így volt. Nagyon felkészülten jöttek a zenészek a felvételre, ha spórolni akartak a stúdióid?vel, mert ha a feljátszás hamar elkészült, sokkal több id? maradt a keverésre. Nem a bénázással ment el az id? a felvétel alkalmával: nem sikerült, vegyük újra, h?, most majd biztos jobb lesz, nem! Akkor még nem voltak olyan stúdió softwarek, amelyek a hibák kijavítását lehet?vé tették, azokkal sokkal kés?bb, a Tom Tom Stúdióban találkoztam el?ször. Persze, voltak Atari és Steiberg berendezések, de azok nem rögzítettek, csak az elektromos hangszerek vezérlésére voltak alkalmasak. Aztán megjelentek a sok sávos digitális hangrögzít? eszközök is, azok már több teret engedtek a copyzásnak. Akkoriban a kompresszorok és a limiterek garmadája ott állt és használtuk is ?ket, mert nem voltak még softwares megfejtések. A Sound City[22]cím? filmet minden tanítványomnak levetítem az els? órán, amikor találkozom velük. Abban a másfél órában minden benne van. Hogy lássák a mai gyerekek, mi a múlt, mert manapság azzal nem találkoznak már. Viszont ha nem tudják, hogy m?ködött egy stúdió régen, fogalmuk sem lesz, hogy a mai eszközök mit akarnak modellezni. Mert a mai technika azt akarja modellezni, amit mi annak idején csináltunk, több-kevesebb sikerrel. Ha valaki ma leül egy audio software elé és találkozik a különböz? plug inekkel[23], ha nem tudja, hogy azok mit akarna lemodellezni, akkor nem lesz tisztában a dolgokkal. A legnagyobb probléma az, hogy a mai softwarek próbálják modellezni azt, ami régen volt, csak még nem megy tökeletesen! Pont abban a cip?ben vagyunk, mint régen, nevesül: miért nem szól úgy? Ezt a kérdést mindig felteszik: miért nem szól úgy? Ha meghallgatsz például egy Foo Fighters[24]lemezt, azt analóg eszközökkel, analóg technikával rögzítették és csak az utómunkát végzik softwares berendezéseken. Nálunk pedig otthon a zenészek elbarkácsolgatnak egy hangkártyával, aminek jó esetben van kett? bemenete, vagy nyolc, de olyan min?ség?, amilyen, az analóg-digitál átalakító szerepébe itt most bele sem megyek, vagy a mikrofonok min?ségébe, a szakértelemr?l meg már nem is beszélve, soha nem érik el azt a min?séget, amit szeretnének megközelíteni a hangzásban. M?ködik nálunk is több, nagyon jól felszerelt analóg stúdió, ahol szalagra is rögzítenek, nem pedig szalag-szimulációt használnak, csak magyar viszonylatban nagyon magas ezeknek az óradíja. Kevesen engedhetik meg maguknak, hogy egy ilyenben dolgozzanak. Ahogy mondtam, sajnos nem dolgozunk a világpiacra. Annak idején, 1977-78-ban Dr. Erd?s Péter azt nyilatkozta, hogy három éven belül világsztárunk lesz, és ha valóban lett volna, az húzta volna magával a többieket, tehát egy sokkal nagyobb piacra dolgozhattunk volna. Nem így történt. A magyar könny?zene egykori nagy piacai, a volt KGST-országok nem vev?k a mai magyar zenére. A magyar piac felvev?képessége mára gyakorlatilag nulla. Itt már nincs fizikai hanghordozó. Ha egy, a világpiacon eladható produkció behoz egy csomó pénzt, abból a stúdiómunkára is többet lehet fordítani. Nálunk meg felveszik a zenéjüket otthon a konyhában vagy a próbateremben, aztán elküldik a hangfileokat nekem, hogy keverjem össze, de már a felvételnél eld?l, hogy abból mit lehet kihozni. Az én munkám egy jó felvétel esetében tud hozzátenni a produkcióhoz, egy rossz felvétel esetében inkább restauráció. Megpróbálom kihozni a maximumot, de csodát tenni nem tudok. A másik probléma a média. Én már leszoktam a rádiózásról, mert min?síthetetlenül rossz zenéket sugároznak. Olyan szinten sorvasztották el a zenészekben is az igényt, hogy az kifejezhetetlen. Ha például bejön hozzám a stúdióba egy ember és azt mondja, hogy szeretne lemezt felvenni, habár nem tud énekelni, de szokott, vagy úgy jön be valaki, hogy: „Te, figyelj, elég lesz, ha én ezt egyszer eléneklem, aztán te majd úgyis oda rakod!”. Az ilyeneknek hogy magyarázod el, hogy rendben, a helyére húzom, de az iszonyatos feeling vesztéssel jár? Hogy néz ki esztétikailag, zeneileg, m?vészileg? Nem beszélve a prozódiáról, mert az egy külön téma. Egyesek úgy használják a magyar nyelvet, hogy börtön járna érte! Akik velem dolgoznak, addig sulykolom beléjük a prozódiát, amíg jól nem éneklik a szöveget. De amiket hallok a rádiókban, az maga a katasztrófa! Persze, vannak kivételek is termeszetesen, de nem ezek vannak többségben.

- Mennyire fogad el egy veled dolgozó zenekar vagy szólista alkotótársként? Van-e mozgástered kritikai észrevételekkel?

- Nem ma kezdtem a szakmát és láttam, tapasztaltam ezt-azt, emiatt nem tudom eldönteni, hogy a „maximalista” jelz? pozitív vagy negatív megítélésben részedül-e velem kapcsolatban. Nagyon sokszor alakult ki ebb?l vita, s?t: sért?dés, hogy én maximalistának tartom magam, ha engem megkér valaki, hogy segítsek és felhatalmaz arra, hogy beleszóljak a dolgokba, akkor én ezt komolyan is veszem! Igyekszem a legjobb tudásom szerint az általam vélt helyes mederbe terelni a felvétel egész folyamát. Nem stílusokról, hanem a megvalósításról van szó ezalatt. Sem a zenei stílusba, sem a dalok megítélésébe nem szólok bele, de a megvalósítás módjáról úgy gondolom, hogy van egy helyes út, amit felvázolok. Aztán azon vagy végig akar menni valaki, vagy nem. Jártam már úgy stúdióban nagyon híres rockzenekarral, akik azt mondták, hogy ?k nem képesek nekem megfelelni, inkább ne dolgozzunk többet együtt. Jártam úgy is, hogy nagyon hálásak voltak azért, hogy mutattam egy olyan irányt nekik, amir?l ?k is meggy?z?dtek, hogy helyes. Nagyon nehéz ügy ez: a stúdióban dolgozni egy végtelenül kiszolgáltatott helyzet az üvegfal túloldalán lév? számára. Ha ott valaki beáll a mikrofon mögé, a képességeit tekintve számomra ? meztelenné válik. Nagyon intim viszony és ezzel nem szabad visszaélni. Soha nem is éltem vele vissza. T?lem soha nem hallott vissza senki olyan történeteket, hogy XY így, vagy úgy teljesít a felvételek során. Ezeket én megtartom magamnak. Van a hangmérnöki munkában egy nagy adag empátia és pszichológia is. Aki bejön a stúdióba és beáll a mikrofon mögé (maradva az énekeseknél), ? számomra barát, nem pedig sztár, de ezt ? is tudja és nem is viselkedik sztárként.

- Soha nem próbálkozott be senki?

- De. Volt, aki bejött, elnyomott valamit baromi rosszul, csettintett egyet, azt mondta, hogy ennyi, majd távozott. Amit maga mögött hagyott, az használhatatlannak bizonyult. Azt szoktam mondani a tanítványaimnak, hogy ez egy olyan szakma, ahol a szartól az ?rrepül?ig mindent kell csinálnunk, és ha egyszer beülsz a stúdióba és elvállalsz egy melót, azt úgy kell elvégezned, mintha életed f? m?ve lenne! Senkit nem érdekel, hogy te azt a büdös életben soha többé nem fogod meghallgatni. Számtalan olyan lemezt készítettem, amit azóta sem vettem újra el?, de addig, amíg benne vagyok, maximálisan odateszem magam. Aztán amikor vége a munkának, elengedhetem. Természetesen sok olyan munkám van, amit azóta is szívesen hallgatok. El?fordul olyan helyzet is, amikor úgy ülök végig egy felvételt, mint egy növény. Nem nyilvánítok véleményt, mert ?k vagy úgy gondolják, hogy jobban tudják, vagy nem is kíváncsiak senki másra. A technikai részre természetesen ilyenkor is maximálisan odafigyelek. Az a célom, hogy minden munkában megtaláljam a jót. Amiért jó benne lenni. A mulatóstól kezdve a szimfonikusig, a jazzen át a rockig az égvilágon mindennel találkoztam a munkám során. Kialakult bennem az a képesség, hogy mindegyikben szívesen vettem részt, mert találtam benne kihívást, vagy emberileg volt jó benne lenni. Ha valaki veszi a fáradságot és ellátogat a honlapomra, láthatja, kikkel dolgoztam és azt tudom mondani, hogy mindegyikükkel jó volt! Nagyon kevés olyan produkció akad, akikkel többé nem akarok dolgozni. Akad persze ilyen is.

- Koncerteket is hangosítasz, habár téged mindenki lemezhangmérnökként ismer igazán. Mennyire átjárható a két terület?

- A stúdiózás nagyon kifinomult és steril munka. A sok kísérletezés beleég az emberbe. Számomra megadatott az a lehet?ség, hogy koncert körülmények között is kipróbáljam azt, amit a stúdióban már szinte rutinszer?en végzek. Nagyon szeretek koncerteket keverni, mert ott aztán nagyon éles az a helyzet, hogy kihozd a maximumot a pillanatnyi állapotból. Voltak és vannak zenekaraim, akikkel rendszeresen járok koncertekre, mint hangmérnök, de nem ?zöm ezt iparszer?en. Imádok átruccanni a koncertek világába. Átvittem egy csomó megoldást a stúdiókból a koncerthangosításba, emiatt nálam talán máshogy szól egy zenekar él?ben. Mivel, mint mondtam, a lemezkészítések során A-tól Z-ig mindenkivel dolgoztam, ismernek a szakmában. Úgy érzem, szeretnek és talán tisztelnek is, ami jól esik, de nem ez a létszükségletem. Sok hangosító céggel dolgozom, több felszereléssel találkozom, mindig arra ülök, amit a seggem alá tolnak és nagyon jól megvagyok a hangosító kollégákkal. Az él? koncertek keverése minden alkalommal újra meg újra egy bizonyítási lehet?ség arra, hogy ért az ember ahhoz, amit csinál. Ott nincs sumákolás. Koncerten is zenét szeretek létrehozni, nem pedig hangos lábdobot. Ha egy zenekarban a színpadon van dob, gitár, basszusgitár, billenty?sök és ének, azokat olyan harmóniába akarom hozni, mint a lemezen. Halljam az éneket, de azt is hallani akarom, amire a szólista énekel. A többi hangszert, arányosan. Nem az történik, hogy beállítok egy lábdobot, egy perg?t és az éneket és ezek szólnak, mint az atom, hanem zenét akarok hallani a koncerteken is. Mostanában egy nagy létszámú zenekarral járok, ez az Attila fiai társulat, ahol öt egyenrangú énekes áll a színpadon és egy hat tagú zenekar, ezt meg kell szólaltatni. Baromi nagy kihívás! Több városban is el?fordult, hogy helyi, számomra ismeretlen emberek jöttek oda hozzám a koncert végén és azt mondták, rendszeresen járnak koncertekre, de zenekart így szólni még nem hallottak. És ez nekem elég! Ez a célom. Nem az, hogy jobb legyek bárkinél, hanem az, hogy ott, az adott közönség úgy érezze, ?k most egy zenés produkciót hallanak és látnak, nem pedig egy lábdob hupog a fülükbe és tépi le a fejüket. És ha már a több lábon állás szóba került: televíziókban is dolgozom, f?leg él? showk-ban, mint például az X-faktor, ami megint egy másfajta kihívást jelent: a koncert és a stúdiómunka ötvözete, talán így lehet a legjobban érzékeltetni. Stúdió körülmények között dolgozunk, de él?ben. Mint régen, amikor dikekt master lemezeket készítetünk, amikor bement a zenekar a stúdióba, bemikrofonoztuk, beálltunk velük és rögtön masterre játszottak, nem volt sok sáv és utómunka, hanem az, amit ott ?k el?adtak és amit én beállítottam, azonnal ment a lemezre. Nem rádió vagy tv-m?sor, hanem egy lemez, amit aztán bármikor el? lehetett venni és meghallgatni. Tehát egy stúdió live, ahol nem volt utómunka. A negyedik „láb” a tanítás: immár hatodik éve tanítom is ezt a szakmát, két intézményben is: az egyik a Szent György Média és Informatikai Szakgimnázium, ahol hangmesterképzés folyik, két éves, OKJ-s tanfolyam. A másik a Premier M?vészeti Szakgimnázium, ahol zenész képzés folyik, de mellette stúdiótechnikával is ismerkednek a növendékek, hiszen úgy gondolom, hogy egy zenész, aki akár a színpadon, akár a stúdióban alkot, annak bizonyos mértékig tisztában kell lennie azzal, hogy mi történik a másik oldalon. Mi történik a hangjával és miért, az adott mikrofont hogyan kell használni és hogy kell vele bánni. A tanítás is kihívás számomra és marha nagy szerencsém van, hogy mindez belefér most az életembe. Nagyon hosszú ideig, több mint két évtizedig csak a lemezstúdió létezett. Stúdióból ki, stúdióba be. Rottenbiller utca, P Stúdió, Proton Stúdió, E Stúdió, onnan hívott el Dorozsmai Peti[25]a Tom Tom Stúdióba, ahol több mint tíz évet dolgoztam. Most a saját stúdiómat, az r27stúdiot viszem. Ahogy változott a technika, változtak az igények és a ráfordítható anyagiak (egyre kevesebbet akartak stúdióra költeni a zenészek és ezt a technika fejl?dése lehet?vé is tette), otthon fusiznak sokan egy hangkártyával és letöltött programokkal. Nekem sikerült valahogy átmentenem magam, a saját stúdiómban inkább az utómunkára álltam át, a feljátszásokra pedig mások stúdióit használom. Ha valamire, arra mindenképpen jó volt ez a sok év, hogy mindenkit ismerek és engem is mindenki ismer. Megtaláltam azokat a helyeket, ahol a felvételeket elkészíthetem, bár a munkám nagy részét az teszi ki, hogy az országból vagy a világ bármely pontjáról nekem küldött hanganyagok utómunkálatait végzem el. Összerakom, editálom, helyrerakom, pontosítom, összekeverem, masterelem, attól függ?en, hogy éppen mire van szükség. Jelenleg éppen egyszerre négy anyagon dolgozom. Így alakult át mára a lemezkészítés világa. A zenekarok sem ülnek ma már be hosszú id?re együtt a stúdióba, úgy írnak új lemezanyagot, hogy otthonról egymásnak küldözgetik a sávokat és mindenki hozzáteszi a magáét. Így aztán nem meglep?, hogy gyakran kapok keverésre „méhen kívüli” anyagokat, de abban meg ott a kihívás, ami miatt jó csinalni. A youtube „oktató” videót sajnos sokan készpénznek veszik és annak segítségével látnak hozzá otthon a felvételekhez. Emlékszel, mint a nyomtatott újságok idején, amikor egy gitáros valamelyik er?sít?gyártó cég endorsereként fényképezkedett és itthon mindenki úgy próbálta beállítani az er?sít?n a potmétereket, ahogy a reklámfotón látta! Mondván, hogy na, ett?l lesz a gitárhangzásom olyan! De nem.

- Megítélésed szerint szükség van ennyi hangmesterre, amennyit most képeznek?

- Jó hangmesterre mindig szükség van. Szakemberhiány van. Abban az iskolában, ahol tanítok, próbálok a két év alatt minden tudást átadni, amir?l úgy gondolom, hogy fontos. A mi iskolánkban valóban csak és kizárólag olyan emberek tanítanak, akik mind a mai napig gyakorlói ennek a szakmának. Ha a két év után a hallgatók levizsgáznak és megkapják a papírt, onnantól az ? feladatuk „eladni” magukat. Ez az iskola arra ad lehet?séget, ha valahol megnyílik egy ajtó, oda ? be tudja tenni a lábát. De onnantól kezdve ez rajta múlik, mint ahogy rajtam is múlott annak idején. Senki ne képzelje azt, ha kap egy ilyen papírt, attól megnyílnak az ajtók. Amit mi pluszban adunk, az a garancia, hogy ezeket a srácokat olyan tapasztalt szakemberek tanították, akik sokat tettek már le az asztalra. Mi átadunk valamit, amit ?k befogadnak annyira, amennyire tudnak. Aztán az rajtuk áll, hogy ebb?l mit tudnak kamatoztatni. Ez így normális, mindenhol így m?ködik a világon. A színitanodák ontják a színészeket, a zenesulik a zenészeket, de csak egy töredékük lesz világhír?, igazából jó színész, zenész vagy hangmester.

- Neked megadatott, hogy külföldön is dolgozhattál?

- Igen. Dolgoztam külföldön, Angliában, ami nagyon érdekes tapasztalat volt. Marasztaltak, folytathattam volna ott. A leglényegesebb, hogy ott az égvilágon semmi nem történik másképp, mint itthon, egy dologtól eltekintve: én megszoktam azt a tempót, amiben mi dolgozunk. Ott állandóan azt mondták, hogy lassíts! Lassíts! Nem kell ma megoldanod. Itthon belém ívódott az a kényszer, hogy ennyi id?m van rá és végezni kell! Ott meg azt mondogatták, hogy nyugi, nem kell sietni. Fárad a füled, pihenj! Lett volna lehet?ségem visszamenni, s?t, ott is maradhattam volna, de több ok miatt visszajöttem, pedig az akkori ottani óradíjam horribilis volt az itthonihoz képest. Kimondani is értelmetlen azt a számot, de nem csak err?l szólt ez az egész. Családi okok miatt visszajöttem. A mai eszemmel visszamennék, de nem bántam meg azt sem, hogy akkor nem tettem. Nem panaszkodom, mert annyi mindent csinálok most is, hogy az engem b?ven kielégít. A legnagyobb tapasztalat az, hogy nincs a kinti lemezkészítésben semmi misztikum. Sem a stúdiókban, sem az igazi hangmérnökökben nincs hiba. A zenészekben sincs, hiszen nagyon jók a hazai zenészek, sokan világszínvonalon tudnának teljesíteni, ha nem megélhetési muzsikusok  lennének kényszerb?l. Ez az, ami meghatározóan rányomja a bélyeget a min?ségre. Ezen keseregni sincs értelme, mert ebben élünk. Ez van. Egy nagyobb országban jobb a helyzet, mert egy sokkal nagyobb piacra dolgoznak. A média egy másik kérdés. Egy országos rádió van, az is mit játszik? A múlt évben megjártuk Amerikát. Hat héten keresztül hadd ne mondjam, hogy ott milyen zenéket hallgattunk a rádióban. Nem is az a lényeg, hogy mit hallgattam a rádióban, hanem az, hogy amilyen zenét akartam hallgatni, ahhoz választottam csatornát. Bármit, a legrészletesebb stílusirányzatra lebontva. Álltunk New Yorkban a Times Squaren és a következ? együttesek koncertjét hirdették a fények: Eagles, Journey, Fleetwood Mac, Earth, Wind & Fire. Basszus! Messzir?l eredeteztethet? probléma az, ami most itt van szerintem. Kár, hogy ide jutottunk. Mind zeneileg, mind hangzás-min?ségileg. Meg egyáltalán. A régi id?kben, amikor azt mondtam, hogy a magyar pop-rock zenének hegemóniája volt a térségben, az akkori alternatívnak mondott zenekarokat meg lehet hallgatni. Ott volt zenélni tudás, most meg nincsen. Akkor volt prozódia, most meg affektálva énekelnek. Azért sem tudom hallgatni a magyar rádiókat, mert nem tudom felfogni, hova lettek a férfias hangú férfi énekesek.

- Az általad készítet lemezek felismerhet?ek már a hangzásuktól. Melyek a Rozgonyi-hangkép sarokkövei?

- Érdekes, amit mondasz, mert ezt már többen is említették nekem, hogy van egy rám jellemz? hangkép. Nem dolgoztam ezen tudatosan amiatt, nehogy az legyen, hogy mindenre megpróbáljam azt a hangzást ráhúzni. Szerintem inkább az a helyzet, hogy van egyfajta zenei ízlésem, amit kedvelek. Ez a hangzásra vonatkozik els?sorban. Arányok, hangszínek, dinamika. Egy ideális hangkép, ami bennem él, de azonnal változtatok rajta mindig az adott produkcióhoz mérten, ha szükséges. Ha a felvételt is én készítem, akkor menet közben már kialakul a koncepció, mert a felvételek készítése során már képbe jövök arról, hogy mi a zenészek elképzelése. Ebben az esetben könnyebb a végleges hangzást kialakítani, mert csak összerakom az el?zetesen begy?jtött információk alapján. Ha valaki kész sávokat küld nekem keverésre, az els? hallásra egy idegen anyag és az els? benyomások hatására kialakul bennem egy kép, amit megvalósítok. Akkor ugrik a majom a vízbe, amikor ezt az „egyes mix verziót” elküldöm a megrendel?nek (akikkel a leggyakrabban személyesen nem is találkozunk, mindent online intézünk). Aztán, amikor visszajön az els? reakció, akkor tudom meg, hogy jó-e az irány. Elfogadták-e, vagy sem. Szerencsére nagyon ritkán fordul el?, hogy az a válasz, hogy ?k teljesen más koncepciót képzeltek el. Ebben az esetben én rugalmasan megkérdezem, mit szeretnének és az igényeik szerint átkeverem az anyagot. Nem er?sködök, védve a magam igazát, hanem elfogadom a kéréseiket, végtére is az ? anyaguk. Van akkora rutinom, nem okoz problémát, hogy egészen mást hozzak ki ugyan abból a nyersanyagból a végére. Gyakrabban fordul el? az, hogy azt mondja a megrendel?: „Fú, hát én nem is gondoltam volna, hogy ebb?l ezt ki lehet hozni!” Alapvet?en egy-két mix-váltással elfogadják a végleges keverésemet, mindenki megelégedésére. Lehet, hogy létezik egy ún. „Rozgonyi-hangzás”, ez az általam régebben készített rocklemezekre volt inkább jellemz?. Ez részben annak is volt köszönhet?, hogy a stúdió nagyon meghatározta a hangzásképet. A stúdió keretein belül lehetett azért mozogni, de átlépni azokat nem tudtuk. Mára az a helyzet, hogy annyira gyorsan változik és sokszín?vé vált a technika, hogy most azzal kísérletezem, hogy a különböz? stílusokból mentek át hangzástípusokat egy teljesen más zenei stílusba. Egyik stílus ötletet ad egy másikhoz. Ezzel színesítem az általam kevert anyagokat. Nem igazán használok sablonokat. Nincsenek rockra, popra vagy bármilyen m?fajra sablonjaim. Most inkább már arra törekszem, hogy ne legyen Rozgonyi-hangzás.

- Arról mi a véleményed, amikor egy általad készített régebbi felvételt remasterizálnak vagy újra feljátszanak?

- Nagyon sok olyan jelleg? munkám van, hogy nemrég el?került régi hanganyagokat kell hangzásilag „leporolnom” és korszer?sítenem, amennyire lehetséges. Ezeket nem újrakeverem, hanem egy új mastert kapnak. Talán a mai elvárásoknak így jobban megfelelnek. Érdekes, ha akár az én régi saját felvételeimet el?veszem, azokat mind-mind fel lehet piszkálni annyira, hogy megállják a helyüket a mai friss felhozatalban is. Jól szólnak egyébként, csak nem érik el azt a hanger?szintet, ami a mai elvárásoknak megfelel. Azt hallani, hogy manapság hanger?háború dúl. Azt viszont teljesen feleslegesnek tartom, hogy újra felvesznek régi lemezeket egy-az-egyben. Totál felesleges újra felvenni, azért, mert egykor az emberek azt szerették meg, azt szokták meg és azt akarják hallani újra és újra. Ha ma azt felpiszkálod, akkor ki tudod bel?le hozni annak a régi felvételnek az erényeit kidomborítva, a mai hangzásigénynek jobban megfelelve. Jó ideig a mastering, mint munkafolyamat, nem is létezett. Akkoriban a lemezeket a mastering el?tti állapotban hagytuk abba, úgy jelentek meg. Ezekkel ma semmi más teend? nincsen, mint a mai mastering technikát segítségül hívva felhozni korszer? állapotba. És kész.

- Mi a szabadid?dben a legkedveltebb elfoglaltságod? Mi kapcsol ki, szórakoztat és tölt fel téged?

- Nyilvan nagyon kozhelyes, de a munkam a hobbim is. Nagyon szeretem csinalni, hiszen annyi mindent csinalok, hogy nem tudom megunni. A mix is nagyon izgalmas, a koncertek keverese ( a felesegem – Toth Reni- enekesno, es az o zenekaraval -Atilla Fiai Tarsulat- jarok mindenhova ) vagy egy elo TV musor, es a vele jaro izgalmak folyamatos treninget es ujabb kihivasokat jelentenek. Talan a felvetel mar egy kicsit untat, de szeretem beallitani a dolgokat, de aztan nyomkodja a gombokat mas. Ahhoz talan mar kevesebb a turelmem, de azert ez nem latszik rajtam a studioban…. Persze, szeretek sportolni, es rendszeresen csinalom is. Sok zenét, és sokféle zenét is hallgatok, mert muszaly tudni, hol tart a világ, a hangzás. Na meg persze az utazas…. Azt nagyon szeretem! A tavaly Amerikaban eltoltott sok het nagyon izgalmas volt. Ha utazom a csaladdal, annal nincs jobb kikapcsolodas szamomra. De aztan johet a munka!

<!– /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-unhide:no; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:”"; margin-top:0cm; margin-right:0cm; margin-bottom:8.0pt; margin-left:0cm; line-height:107%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:”Calibri”,sans-serif; mso-fareast-font-family:Calibri; mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;} p.MsoFootnoteText, li.MsoFootnoteText, div.MsoFootnoteText {mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-link:”Footnote Text Char”; margin-top:0cm; margin-right:0cm; margin-bottom:8.0pt; margin-left:0cm; line-height:107%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:”Calibri”,sans-serif; mso-fareast-font-family:Calibri; mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;} span.MsoFootnoteReference {mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-parent:”"; vertical-align:super;} span.FootnoteTextChar {mso-style-name:”Footnote Text Char”; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-unhide:no; mso-style-locked:yes; mso-style-link:”Footnote Text”;} .MsoChpDefault {mso-style-type:export-only; mso-default-props:yes; font-size:10.0pt; mso-ansi-font-size:10.0pt; mso-bidi-font-size:10.0pt; font-family:”Calibri”,sans-serif; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-fareast-font-family:Calibri; mso-hansi-font-family:Calibri;} /* Page Definitions */ @page {mso-footnote-separator:url(”/Users/r27studio/Library/Group Containers/UBF8T346G9.Office/TemporaryItems/msohtmlclip/clip_header.htm”) fs; mso-footnote-continuation-separator:url(”/Users/r27studio/Library/Group Containers/UBF8T346G9.Office/TemporaryItems/msohtmlclip/clip_header.htm”) fcs; mso-endnote-separator:url(”/Users/r27studio/Library/Group Containers/UBF8T346G9.Office/TemporaryItems/msohtmlclip/clip_header.htm”) es; mso-endnote-continuation-separator:url(”/Users/r27studio/Library/Group Containers/UBF8T346G9.Office/TemporaryItems/msohtmlclip/clip_header.htm”) ecs;} @page WordSection1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.WordSection1 {page:WordSection1;} /* List Definitions */ @list l0 {mso-list-id:697854131; mso-list-type:hybrid; mso-list-template-ids:-1740610308 -1350301720 68026371 68026373 68026369 68026371 68026373 68026369 68026371 68026373;} @list l0:level1 {mso-level-start-at:0; mso-level-number-format:bullet; mso-level-text:-; mso-level-tab-stop:none; mso-level-number-position:left; text-indent:-18.0pt; font-family:”Times New Roman”,serif; mso-fareast-font-family:Calibri;} @list l0:level2 {mso-level-number-format:bullet; mso-level-text:o; mso-level-tab-stop:none; mso-level-number-position:left; text-indent:-18.0pt; font-family:”Courier New”;} @list l0:level3 {mso-level-number-format:bullet; mso-level-text:?; mso-level-tab-stop:none; mso-level-number-position:left; text-indent:-18.0pt; font-family:Wingdings;} @list l0:level4 {mso-level-number-format:bullet; mso-level-text:?; mso-level-tab-stop:none; mso-level-number-position:left; text-indent:-18.0pt; font-family:Symbol;} @list l0:level5 {mso-level-number-format:bullet; mso-level-text:o; mso-level-tab-stop:none; mso-level-number-position:left; text-indent:-18.0pt; font-family:”Courier New”;} @list l0:level6 {mso-level-number-format:bullet; mso-level-text:?; mso-level-tab-stop:none; mso-level-number-position:left; text-indent:-18.0pt; font-family:Wingdings;} @list l0:level7 {mso-level-number-format:bullet; mso-level-text:?; mso-level-tab-stop:none; mso-level-number-position:left; text-indent:-18.0pt; font-family:Symbol;} @list l0:level8 {mso-level-number-format:bullet; mso-level-text:o; mso-level-tab-stop:none; mso-level-number-position:left; text-indent:-18.0pt; font-family:”Courier New”;} @list l0:level9 {mso-level-number-format:bullet; mso-level-text:?; mso-level-tab-stop:none; mso-level-number-position:left; text-indent:-18.0pt; font-family:Wingdings;} –>


[1]az Egyesült Államok nyugati partvidékén született rock produkciók gy?jt?fogalma. A hatvanas évek második felét?l a fogalom a San Francisco-i sound, a heavy, a soft és a pszichidelikus rock szinonimája lett. A hetvenes évek elejét?l általánosabb rockzenei gy?jt?fogalom: minden olyan produkciót felölel, amely a partvidék városaiban készül. A zenekari hangzásra több billenty?s motívum, míves hangszerelés, nagy dallamgazdagság és többszólamú vokál a jellemz?. Jeles képvisel?i közé tartozik a Kansas, a Boston, a Styx, a Toto vagy a Journey együttes

[2]1968-ban alakult angol rockzenekar; a hard rock m?faj megalapítói

[3]magyar popzenekar; 1975-1982 között m?ködött, a zenekar nevének ötletadója a billenty?s-énekes, Nagy Kati volt

[4]Kocsis Zoltán (1952-2016): Kossuth-és Liszt Ferenc díjas magyar zongoram?vész, karmester, zeneszerz?

[5]Ferencsik János (1907-1984) magyar karmester, az Operaház f?igazgatója volt

[6]Miskolcon, 1974-ben alakult magyar rockzenekar

[7]1979-ben alakult magyar rockzenekar, a Skorpió, a Mini és a P. Mobil tagjaiból

[8]A Neoton együttes 1977-ben változtatta erre a nevét, miután fuzionált a Kócbabák n?i énektrióval

[9]napjainkig aktív magyar rockzenekar 1962 óta

[10]1978-ban alakult magyar blues-rock zenekar; 2011-ben elköszönt a közönségt?l

[11]A Hobo Blues Band 1984-ben megjelent dupla koncept-albuma; a szakma és a közönség véleménye szerint is minden id?k egyik legfontosabb hazai hangfelvétele

[12]Szörényi Levente és Bródy János rockoperája, minden id?k egyik legfontosabb és legnépszer?bb hazai  rockzenei színpadi m?ve

[13]az egykori keleti blokkot sújtó multilateriális kereskedelmi embargó, a csúcstechnológiai eszközök kereskedelmi feketelistája

[14]Gazdasági munkaközösség

[15]Polgári jogi társaság

[16]Németh Oszkár, a Fonográf dobosa

[17]debreceni progresszív rock zenekar, 1974-1989 között m?ködött

[18]Szentmihályi Gábor dobos

[19]1978-ban alakult angol szinti-pop, new wave együttes

[20]1982-ben alakult angol new wave együttes

[21]Sir George Martin (1926-2016), angol zenei producer, a Beatles „ötödik” tagja

[22]amerikai dokumentumfilm (2013), rendezte: Dave Grohl

[23]egy adott softwarebe vagy hardwarebe opcionálisan beépíthet?, annak képességeit b?vít? vagy módosító kiegészít? modul

[24]amerikai rockzenekar, a Nirvana dobosa, Dave Grohl alapította 1994-ben

[25]Dorozsmai Péter, a Korál együttes dobosa, hangmérnök, producer

Comments are closed.